A kovásznai vasútállomáson,
Három gőzös áll a negyedik vágányon.
Az elsőnek jaj de füstöl a kéménye,
Azon visznek a messze idegenbe.

Az elsőnek jaj de füstöl a kéménye,
Azon visznek a messze idegenbe.

Az én Rózsám karjai, karjai,
Nem akarnak hajlani, levelet írni,
Megkell annak hajlani, levelet írni,
Ha megakar ölelni, csókolni.

Megkell annak hajlani, levelet írni,
Ha megakar ölelni, csókolni.

Az én Rózsám leveles szoknyája,
Rászállott a harmat annak az aljára,
Gyere Rózsám verdd le róla a harmatot,
Bús szívemről a nehéz búbánatot.

Gyere Rózsám verdd le róla a harmatot,
Bús szívemről a nehéz búbánatot.


A laktanya udvarán a század már készen áll,
Nyílik a piros rózsa.
A kapuban sírdogál a sok csinos barna lány,
Búcsúzik utoljára.

Nem tudom, hogy látlak-e még virágom,
De azért a legjobbakat kívánom.
Kis kalapom félreáll, szívemben egy szál virág,
Ez lesz az útitársam.

Ha megjövök, kisbabám a kapuban vár reám,
Ünnepi fehér ruhában.
Megkérem a századost, aki szabadságot oszt,
Egy napot tegyen rája.

Mikor a pap szerelmünket megáldja,
Zubbonyomat civil ruha leváltja.
Büszke lesz a kisbabám, meg a jó édes anyám,
Hogyha a fiát látja.


Besippant a vonat, indul ki az állomásról.
De sok édesanya, sírva, sírva néz utána.
Ne sírj édesanyám vissza jövök nemsokkára,
Hogyha meg nem halok, valahol a nagyvilágba.

Fiatal koromban bésoroztak katonának,
Meglásd kisangyalom el is visznek nemsokkára,
Te vagy tizenkilenc én meg a huszadikat járom,
Magyar gyerek vagyok, elbírom a hátizsákot.


Csendeskis legénylakásban, az óra búcsút int,
Kivülről hangos az utca, hangos az éljenszó kint.

Csókolj meg még egyszer édes, estére én már megyek,
Estére indul az ezred, s ki tudja már hol leszek.

Este a tábori tűznél az ezred pihenni tér,
Alszik mind, ébren a hadnagy, papirt és ceruzát kér,

Úgy érzi, valaki várja, őérte valaki sir,
Fejét a kezére hajtja, és aztán csöndesen ir.

Másnap a kórházi ágyon fekszik a hadnagylegény,
Golyó ment a tüdejébe, életre nincsmár remény.
Internet HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL